A kérdés túlságosan egyszerűnek, sőt adott esetben logikátlannak tűnhet, pedig valójában fontos témára világít rá. A magömlés teljesen természetes válaszreakció, a szexuális izgalom hatására erekció lép fel, melynek végén, a péniszből kiáramlik a vér, s az elernyed. Utóbbi fázis a legjobb esetben, akkor következik be, amikor a partner is a csúcsra ért. Igen ám, de ennek az összehangolása nem egyszerű és semmi esetre sem fél pillanatos feladat. Ráadásul az orgazmuskészség mértéke emberenként változó. Lehetséges, hogy előző partnere sokkal előbb kielégült, mint a jelenlegi társa. Nincsen ebben semmi meglepő, ám abban a pillanatban, hogy nincs összhang komoly csúszások is bekövetkezhetnek.
Ha nem egy húron pendülnek, s ha erre kísérletet sem tesznek, akkor bizony korán bekövetkezhet az, amit a háta közepére sem kíván.
Nyilván a partner kvalitásain kívül az egyéni lelki és fizikai nehézségek is közrejátszhatnak. Kár lenne elsőre azt gondolnia, hogy valami nincsen önnél rendben.
Férfiak milliói szenvednek ettől a problémától. Mert míg a kamaszfiúk és fiatalemberek esetén olykor-olykor normális jelenség, addig ha ez állandósul, akkor krónikus és kezelésre szoruló problémává avanzsál.
A lelki vonulatokat mindenképpen érdemes végig rángnia, még akkor is, ha úgy véli, semmiféle góc nem húzódhat meg a háttérben. A szorongás, ami fakadhat teljesítménykényszerből, depresszióból, tárgytalan félelemből, és téves énképzelgések rengeteg probléma szülője lehet: ilyen a korán bekövetkező magömlés is.
A magömléssel kapcsolatos nehézségek nem szégyenteljesek!
Semmiféle önbíráskodást nem engedélyezhet magának akkor, ha ebben a cipőben jár. A problémájára van kielégítő és tökéletes megoldás. A lelki okok felkutatása és adott esetben a fizikai jellemzők megváltoztatása prioritást élvez, de természetesen a gyógyszerek között is felfedezheti az önnek szóló ajánlatokat.
A speciális szeretkezési technikák például stop-start vagy kompressziós sokat segíthetnek egyrészt az elfogadásban, hiszen partnerével közösen tehet az ügye érdekében, másrészt a lelki elhatárolódásban, mely során beláthatja, hogy ez az adott probléma, ám ez nem öntől függ. Ez a hozzáállás sokban támogathatja a továbblépésben.