A potencianövelő szerek korántsem csak azokra az alternatívákra korlátozódnak, amik kemikáliákkal dolgoznak, vagyis mesterséges anyagok közbenjárásával érik el a várt hatást, tehát mondjuk a nemi vágy fokozását vagy éppen a pénisz megfelelő mértékű merevedését. Tény és való, hogy néhány esztendővel ezelőtt még nem állt rendelkezésre olyan sok forgatókönyv a témában, de ez, különösen látva a növekvő igényt megváltozott. Az iparág átalakulását az, az egyébként nem túl pozitív társadalmi jelenség is sürgette, hogy mind több férfi került bele, a potenciáját negatívan érintő mókuskerékbe, amit akár stressznek, akár túlterheltségnek is nevezhetünk. Az okok felderítése messzire vezethet, de nem érdemes elhanyagolni ezt a részt sem, ugyanis a végeredmény sokat elárulhat arról, hogy pontosan mi áll a háttérben, milyen indikátorok húzódnak meg a csendben, amik mégis komoly befolyásoló tényezőkként hatnak önre, az életére, sőt párkapcsolatára. A fizikai gócokon kívül színtiszta lelki eredet is kikövetkeztethető. Nyilván egy-egy nem túl jól sikerült éjszaka után kár lenne messzire vezető következtetéseket levonni, lévén ez bárkivel előfordulhat, elég, ha kicsit fáradtabb volt akkor aktuálisan, vagy idegesebb. De a rendszeresen jelentkező fennakadások mindenképpen orvoslásra szorulnak így is, úgy is.
Visszatérve a lehetőségek tárházára: napjainkban a természetes hatóanyagtartalmú készítmények látványos eredményre képesek. Azok az összetevők, melyek nem károsak az egészségre, úgy stimulálják a szervezetét, hogy nem teszik ki felesleges megpróbáltatásnak, aminek köszönhetően ezek a termékek egy cseppnyi veszélyt sem jelentenek önre, épségére.
Amikor a szexuális életében felborul a harmónia, az nemcsak önt érinti rosszul, hanem partnerét is. Ezt a törést érdemes minél előbb rendbe hozni, ám ehhez nem elegendőek a beszedhető szerek. Megbeszélésre is szükség van ahhoz, hogy végül ténylegesen minden, az optimális irányba induljon el. Így ugyanis nemcsak a fizikumát ért csorbát köszörülheti ki, hanem a lelki sebzettségét is végérvényesen félreteheti, ami már önmagában siker, ráadásul ez a két terület kölcsönhatásban van egymással.