A nemi vágy fokozó nem kínál se kevesebbet, se többet annál, mint ami az elnevezéséből is kiderül: a csúcsig repíti önt és ezáltal partnerét úgy, hogy az izgalmát a tetőfokig húzza. Ez bizony egy tökéletes forgatókönyv, amit mindennek tetejében a természet elsöprő és a legkevésbé sem káros erejével érhet el. Nincsenek mellékhatások, kellemetlen következmények és negatív meglepetések, pusztán maga, a színtiszta, hibákat és fennakadásokat nélkülöző élvezet. A tény tehát igazán megnyugtató, van megoldás arra, ha úgy érzi, nemi vágya valamiért nincsen a helyzet magaslatán. Annak megfejtése, azonban önre vár, hogy mi húzódik meg a háttérben? Ugyanis kezelheti sikeresen a felmerülő tüneteket, ám nem érdemes elmennie szó, és tett nélkül az indikátorok mellett. Minek köszönhető az, hogy a nemi vágya alább hagy? Túlságosan sokat idegeskedik? Túlzottan fajsúlyos életében a stressz? Nem tudja kizárni mindennapjaiból a nehézségeket? Bármelyik forgatókönyv is legyen érvényes a hétköznapjaira, bizony komoly galibákat generálhatnak mind lelki, mind testi szinten. Sőt. A lelki gócok mellett konkrét fizikai problémák is felfedezhetőek a mélyben, ezért nem érdemes a szervezet egyetlen jelzését sem félvállról venni. Lehet, hogy a nemi vágy csökkenése nem tűnik olyan súlyos gondnak, lehet, hogy könnyedén túl tudja magát rajta tenni, különösen a megfelelő készítmény közbenjárásával, ám ettől még a gond gond marad. Miért ne szánhatna rá némi figyelmet, ha ezzel esetleg valami nagyobb gócra deríthetne fényt? Arról nem is beszélve, hogy partnerével is ildomos átbeszélnie a helyzetet, amit ő valószínűleg pontosan érez, de nem biztos, hogy ért, s az is előfordulhat, hogy önmagát okolja a bekövetkező szituációért.
A nemi vágy fokozó lecsillapíthatja a felborzolt kedélyeket!
A természet erejével dolgozó készítmények gyorsan pontot tehetnek a nemi vággyal kapcsolatosan felmerülő problémák végére, így aztán még a vihar előtt állíthatja be szexuális életében a boldogságot, örömöt hozó harmóniát és egyensúlyt. Ha pedig emellett nem feledkezik meg a mögöttes okok kinyomozásáról, akkor teljes mértékig sikeres lehet, s ráadásul előfordulhat, hogyha megoldja a háttérgondokat, akkor a tünetek is semmissé válnak.