A korai magömlés kezelése kényes téma, melyről a férfiak többsége mélyen hallgat. Pedig nincsen semmi szégyenteljes abban, hogyha ilyen jellegű szexuális probléma jelentkezik. A nehézséget elsősorban az jelenti, hogy a magömlés még azelőtt bekövetkezik, mielőtt a partner szexuálisan kielégülne. Ennek az időpontja és az aktus időtartama, azonban partnerenként eltérhet, ami azt jelenti, hogy előfordulhat, hogy míg előző kedvesénél minden rendben volt, addig jelenlegi kapcsolatában fennáll az idő előtti magömlés problematikája. Az orgazmuskészség minden embernél más, és más, ez is okozhat némi kavarodást. Az első és legfontosabb a fel és elismerés. Az önostorozás abszolút téves és hibás, felesleges hozzáállás, amivel csak súlyosbíthatja a helyzetét. Az orgazmus kialakulásának gyorsasága függ az előjáték milyenségétől és persze a körülményektől. Ha nincsenek nyugodt feltételek, ha bármikor megzavarhatják aktus közben, akkor természetes, hogy partnere nem képes ellazulni.
Kamaszfiúk illetve fiatalemberek esetén a korai magömlés természetesen jelentkező gond, ami azonban ha állandósul, akkor már kórosnak tekinthető. Az okok között szerepel a neurózis, vagyis szorongás. A tárgy nélküli félelem származhat önértékelési nehézségekből (túl kicsi, vagy nem megfelelő hímvessző képzete), bizonyítási vágyból, teljesítménykényszerből, bűntudatból illetve túlingerlésből.
A fentiekből világosan látszik, hogy az alapvetően lelki eredetű problémák fizikai nehézségeket generálhatnak.
A korai magömlés kezelése önismerettel kezdődik
A lelki gyökerű nehézségeket kizárólag komoly önismereti munkával lehet megszüntetni, pontosan ezért, ha a korai magömlés hátterében bizonyíthatóan ilyen jellegű gócok állnak, akkor kihagyhatatlan az akár szakértővel kiegészített önismereti munka.
A speciális szeretkezési technikák (stop-start, kompresszió) is sokat segíthetnek, de a piacon különböző készítmények is rendelkezésre állnak a témában, melyek hathatós közbenjárásával megszüntethető a probléma, ezzel helyre állítva a családi egyensúlyt és az önértékelést. Egy ilyen mérvű probléma ugyanis a szenvedő alany lelki világában tehet óriási károkat, negatív énkép kialakításával és a téves önértékelés erősítésével.