A klimax tünetei a testre és a lélekre is hatással vannak
Közzétéve: 2023. január 09.
A klimax tünetei nemtől függetlenül megijesztik az embert.
Arra emlékeztetnek ugyanis, hogy az évek elszállnak felettünk és talán nemi vonzerőnkből is veszítünk hamarosan. Míg a nőknél a menopauza elsősorban a menstruáció elmaradásával jár együtt, addig a férfiak szintén többféle negatívumot tapasztalhatnak. Ezek hatással vannak a fizikai állapotra, a teljesítőképességre, a libidóra, sőt, az érzelmi életet is befolyásolja az egyre csökkenő
tesztoszteron mennyisége.
Melyek a korai klimax tünetei?
A
férfi klimax olykor már 45 éves korban érintheti a férfiakat, ilyenkor a korai klimax tünetei tulajdonképpen megegyeznek a későbbi években észleltekkel. A változókor alapvetően 45-59 éves korban mutatja meg magát, de a 60 évtől induló öregedő korban egyre fokozottabbá válnak a tünetek. Érdemes már középkorban odafigyelni a panaszokra és szükség esetén szakember segítségét kérni. A csökkenő izomerő, a szellemi és fizikai teljesítőképesség változásai, a kopaszodás, vagy például a
libidó csökkenése egyértelműen arra hívják fel a figyelmet, hogy a szervezetben egyre kevesebb tesztoszteron van jelen. Jó hír, hogy ma már elérhetőek természetes hatóanyagokat tartalmazó készítmények és segítségükkel javítható a helyzet, főleg akkor, ha a középkorú férfiaknál jelentkeznek a kellemetlenségek.
Milyen hatással van a változókor a lelkiállapotra?
A hormonrendszer újszerű működésbe kezd a változókorral egyidejűleg. Az emberi szervezetben a hormonok határoznak meg egy sor folyamatot. A férfiak esetében is befolyásolják a nemi működést és ezzel összefüggésben az erekciót, annak tartósságát. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az évek múlásával sokan küzdenek erekciós gondokkal, ami kifejezetten rossz hatással van a pszichés állapotra. Az a bizonyos kapuzárási pánik is ezzel összefüggésben jelenik meg és a párkapcsolat, házasság alakulására is rányomhatja a bélyegét. A férfi vadász és akkor is szeret hódítani, ha a tényleges tettekig nem viszik el a szavak. Amikor a hitvesi ágyban megromlanak a dolgok, akkor sokaknál egy új kapcsolat tüze hozhat átmenetileg változást. A hormonháztartással és az idővel viszont nem vehetjük fel a küzdelmet. Legalábbis, ami a szervezet természetes működését illeti, úgy biztosan nem. A tapasztalatok szerint viszont egyre több mellékhatások nélküli készítmény elérhető a piacon, segítségükkel pedig a libidó és a nemiséghez való hozzáállás a kívánt irányba mozdítható.
Őrizze meg erőnlétet a változókor idején is!
Tudta, hogy a merevedési zavarok általában a 65 éves korosztály körében számítanak a leggyakoribbnak? Ez viszont még nem jelenti azt, hogy ne jelentkezhetnének akár 40 éves korban. A pszichés állapot, a stressz, a korai klimax, vagy például a rossz szexuális tapasztalatok egyaránt befolyásolhatják a folyamatot. Ilyenkor a partnerek közötti intelligens kommunikáció nélkülözhetetlen és akár a kapcsolatot is megmentheti, ha a felek képesek a megfelelő színvonalon beszélni a dologról. Néha nem is kellenek szavak ahhoz, hogy a másik ne érezze kényelmetlenül magát, ám ehhez nélkülözhetetlen az érzelmi intelligencia.
A klimax tünetei nem csupán a nemiséget érintik, hanem az általános egészségi állapotot szintén. Az évek múlásával egyre nehezebb megszabadulni azoktól a fránya plusz kilóktól. Ebben az egyre csökkenő izomtömeg is központi szerepet játszik. A szív - és érrendszeri megbetegedések szintén gyakoribbá válnak, mint ahogy a cukorbetegség és az alvászavar, a vérnyomás ingadozása is megjelenhet az érintetteknél.
Egészségmegőrzés korosztálytól függetlenül
A tesztoszteron szintjének csökkenése előbb vagy utóbb mindenkit elér. A kérdés csupán az, hogy ez mennyire rányomja a bélyegét az életminőség alakulására. Az egészséges életmód, korosztálytól függetlenül, kiemelt jelentőséggel bír, de az évek múlásával minden korábbinál jobban kell ügyelni rá. Az elfogyasztott táplálékok, a testmozgás, a vérnyomás alakulása, a koleszterinszint mind lényeges információt adnak arról, milyen általános állapotban van a test.
A változókor tünetei: érzelmi kiegyensúlyozatlanság
Az andropauzaként is nevezett férfiklimax érzelmi hátulütőkkel is jár. Az öregedő férfi úgy érezheti, kifutott abból a korból, amikor igazán elemében érezte magát. Sokaknak nehéz feldolgozni, hogy a legtöbb nő már nem férfiként tekint rájuk, vagy egyszerűen már szóba sem kerülhetnek a fiatalabb nők az esetükben. A tapasztalatok szerint, a jelentkező pszichés problémák között az ingerlékenység, a korábban már említett depresszió egyaránt megtalálhatóak a változókor tünetei között, de a kapuzárási pánik és az önértékelési gondok szintén jelentkeznek. Ez utóbbiakkal talán könnyebb dűlőre jutni, mint a testi panaszokkal. A kialvatlanság, a nagyfokú izzadás, a fejfájás, az energiaszint csökkenése alapvetően befolyásolják a mindennapokat.
A
merevedési zavarok, a csökkent erekció, a korai magömlés vagy a szexuális vágy hiánya egyaránt utalhatnak arra, hogy a férfi klimax tünetei jelentkeztek. A szakember felkeresésével a tesztoszteron szintje mérhető, de bizonyos kor után nyilvánvaló, hogy a háttérben a férfiklimax áll. Az évek múlásának és a test változásainak elfogadása mellett, a természetes hatóanyagokat tartalmazó készítmények és a partnerrel történő nyílt kommunikáció sokat segíthetnek. Ne feledje, az megjelenő testi és lelki tünetek nem jelentik azt, hogy vége a boldogságban és kiegyensúlyozottságban megélt éveknek.
A cikkről
A cikket a
Potencia Áruház szerkesztősége készítette hazai és nemzetközi tudományos szakirodalom, valamint megbízható egészségügyi források alapján. Célunk, hogy közérthető, pontos és naprakész információkat nyújtsunk a férfi egészség, a potencianövelés és a merevedési zavarok témájában.
Cikkeinket rendszeresen felülvizsgáljuk, és szükség esetén frissítjük az új kutatási eredmények és szakmai ajánlások alapján. Az itt található információk tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot vagy a szakorvosi tanácsadást.