Tesztoszteron szint növelése házilag
Közzétéve: 2021. március 19.
Egy kis odafigyeléssel a tesztoszteron szint növelése akár házilag is lehetséges.
Előbb azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy mi is a tesztoszteron szint, és miért probléma, ha a normálisnak tekinthető érték alá csökken a mennyisége.
Mi a tesztoszteron szerepe?
Ha röviden szeretnénk ismertetni, akkor azt mondhatjuk, hogy a tesztoszteron a legfontosabb férfi hormon. Az előállításáért a herék felelősek. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nők szervezetében ne lenne jelen. Az ő esetükben a petefészekben és a mellékvesékben termelődik, de jóval kisebb mértékben. Ennek az igen fontos nemi hormonnak összetett és ez által nagy szerepe van a férfi szervezet megfelelő működésében. Többek között befolyásolja a viselkedést, a nemi vágyat, az izomerőt, a csontok növekedését, a hajnövekedést és a nemi jelleg kialakulását. Pontos értékeket nehéz lenne mondani, de általában a 15 nmol/l-nél magasabb érték tekinthető normálisnak. Ez alatti adat esetén szükséges a
tesztoszteron szint növelése, például
tesztoszteron növelő készítmények, tesztoszteron fokozók rendszeres használatával.
Mi a baj a túl alacsony tesztoszteron szinttel?
A negatív hatásai nagyon sokfélék és jellegzetesek, ami azt jelenti, hogy nem lehet nem észrevenni ezeket. A leggyakrabban jelentkező tünetek közé tartozik a nemi vágy csökkenése és az erekciószavar. Nem kizárólag a hormon felel a hímvessző nagyságáért, keménységéért, de serkenti az agy nitrogén-oxid előállítását, ami nélkülözhetetlen az erekciós állapot eléréséért. A hormonnak nagy befolyása van a sperma mennyiségére is, alacsony érték esetén csökken a sperma mértéke. Bár a hajhullás lehet az öregedés jele, de az alacsony tesztoszteron szint is előidézheti a hajhagymák gyengülését. Mindezek mellett, tipikus tünete még a fáradtság, az izomtömeg vesztés, a megnövekedett testzsír és az indokolatlan hangulatváltozás.
Tesztoszteron szint növelése természetesen
Amennyiben magán tapasztalja a fent említett tüneteket, akkor érdemes felkeresnie a háziorvosát. A tesztoszteron szintet a vér hormonvizsgálatával lehet leellenőrizni. Általában a tesztoszteron szint reggel magasabb, ezért a vérvizsgálatot a kora reggeli órákban végzik el. Amikor már biztos a diagnózis, akkor alternatív megoldásra is lehetősége van, a tesztoszteron szint növelése ugyanis házilag is megvalósulhat.
- Rendszeres edzés
Kutatások is igazolják, hogy a rendszeres edzés növeli a tesztoszteron szintet. Ez kortól függetlenül igaz, ami azt jelenti, hogy még akár 50 év felett sem késő elkezdeni mozogni. Érdemes súlyzós gyakorlatokat végezni, de természetesen bármilyen másfajta mozgás jobb, mint a semmi.
- Megfelelő étkezés
Nem árt odafigyelni az étkezésre is, mivel a megfelelő tápanyagbevitelnek nagy szerepe van a szervezet egészséges működésében. Kiemelten fontos, hogy elég zsírt fogyasszon, a zsírok ugyanis nagymértékben hozzájárulnak a hormonháztartás szabályozásában. Érdemes sok halolajat, kókuszolajat és olajos magvakat fogyasztani.
- Kevesebb stressz
A mindennapokban rendszeres átélt stresszhatás szintén negatívan hat a tesztoszteron szintre. Amennyiben lehetőség van rá, érdemes kialakítani egy nyugodtabb életvitelt, amelyben nincsenek gyakori konfliktusok, veszekedések, idegeskedések.
- Minőségi alvás
Szintén nagyon fontos, hogy minden nap kialudjuk magunkat. A test ugyanis az esti órákban regenerálja magát. A szakemberek azt a megállapítást tették, hogy a kevés (kb. 5-6 óra) alvás nem kedvez a hormontermelésnek. Bizonyos kísérletek pedig arra derítettek fényt, hogy a csak 4 órát alvó férfiak tesztoszteron szintje közel 40%-kal elmarad az átlagostól.
- Cink, D-vitamin
A szervezet egészséges működése szempontjából elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű nyomelem, vitamin és ásványi anyag fogyasztása. A cink például az egyik legfontosabb nyomelem, ami számost jótékony hatással bír. Bizonyos kutatások egyértelműen igazolták, hogy a cink és a tesztoszteron szint mennyisége összefügg egymással. Itt még ki kell emelnünk a D-vitamin, azaz a „napfényvitamin” szerepét is, ugyanis annak hiánya is előidézhet alacsony hormonszintet.
- Potencianövelő szerek
Végül, de nem utolsó sorban a potencianövelő szerekről is szólnánk pár gondolatot. Amennyiben biztosra szeretne menni, akkor mindenképpen érdemes ellátogatnia a háziorvosához, aki beutalja a megfelelő vizsgálatokra. A pontos diagnózis felállítását követően az esetek nagy részében az orvosok gyógyszeres kezelést ajánlanak, amit jogában áll elfogadni vagy visszautasítani. Sokan próbálkoznak a tesztoszteron pótlás házilag történő megoldásával, ami lényegében a megfelelő hatóanyagokkal rendelkező
potencianövelő szerek rendszeres szedését jelenti. A természetes készítmények egyik legnagyobb előnye, hogy nem vénykötelesek, bármikor meg tudja vásárolni ezeket. Mivel a természetes hatóanyagaik révén fejtik ki a hatásukat, így lényegében étrend-kiegészítőknek minősülnek. Nem kell számolnia kellemetlen mellékhatásokkal és más termékek mellett is bátran szedhetők.
Az általunk kínált potencianövelő szerekben olyan összetevők találhatók, mint amilyen a ginzeng, az aranygyökér, a fűrész pálma kivonat és a fokhagyma por.
A cikkről
A cikket a
Potencia Áruház szerkesztősége készítette hazai és nemzetközi tudományos szakirodalom, valamint megbízható egészségügyi források alapján. Célunk, hogy közérthető, pontos és naprakész információkat nyújtsunk a férfi egészség, a potencianövelés és a merevedési zavarok témájában.
Cikkeinket rendszeresen felülvizsgáljuk, és szükség esetén frissítjük az új kutatási eredmények és szakmai ajánlások alapján. Az itt található információk tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot vagy a szakorvosi tanácsadást.