Mi még úgy nőttünk fel, hogy a fiúk a lányokhoz, s a lányok a fiúkhoz vonzódnak, s aki nem így tesz, arról nem beszélünk, csak a háta mögött. Az elmúlt években viszont egyre nagyobb szerepet kap a homoszexualitás, a biszexualitás s még rengeteg fajtája, hiszen ezek az emberek is velünk egy bolygón élnek, nekik is ugyanúgy szükségük van az intimitásra.
Itthon azért még mindig csak suttogva beszélünk a megszokottól eltérő szexualitású emberekről, hiszen egyszerűen erre neveltek minket. Szerencsére azonban a mostani fiatalok már sokkal előzékenyebbek ebben a témában, hiszen a külföldi sajtóban, sőt már a politikai életben is találkozunk nem heteroszexuális közéleti szereplőkkel.
A szexualitás tehát nem egyenlő a nemmel, hiszen valaki hímneműnek, valaki nőneműnek születik, s az életkörülmények, a felnevelés, a környezet, illetve az akkori kor elfogadott értékrendje befolyásolja a későbbi szexualitást.
Tehát senki sem születik homoszexuálisnak, maximum az életében olyan dolgok történtek, melynek hatására inkább a saját neméhez, vagy akár mindkettőhöz, vagy az átoperáltatás eredményeképp gyakorlatilag bármilyen “formációhoz” vonzódhat.
Ettől nem lesz az illető jobb, vagy rosszabb, hiszen semelyikünk sem tudhatja pontosan az okot, hogy a szóban forgó személy miért épp az adott neműekhez vonzódik. Ezt bármi okozhatja, kezdve a gyerekkori traumától egy teljesen normálisnak tűnő gyerekkorig, a kialakulási tényezők listája igazából folyamatosan bővül, változik.
Főként azért, mert a szexualitás egy igen megfoghatatlan dolog, melyről egyaránt vitatkoznak a pszichiáterek, illetve a kutatók is, mert nem egyértelmű, nem lehet ráadni egy képletet, hogyha így növünk fel, akkor ehhez a nemhez fogunk vonzódni, viszont ha ez és ez történik velünk életünk során, akkor egy másik nemhez fogunk vonzódni.
Így nyugaton már általános iskolák alsó tagozatában is tanítják egyes helyeken a különféle szexualitási formákat, mert szerintük ezeket egy 6-8 éves kisgyereknek tudnia kell. Nem meglepő, ha ez nagy port kavart, s a szülők másik iskolába vitték át csemetéiket, hiszen valljuk be, az ilyesmikkel ráérnek a gyerekek tinédzserkorban foglalkozni, ha már annyira előre kell venni ezt a témát.