Az ejakuláció a férfi sajátja, nyilván ez megkérdőjelezhetetlen tény. Viszont a magömlés milyensége, azaz például a bekövetkeztének az időpontja egyáltalán nem magánügy, ami senkire sincsen hatással. Társas témáról beszélünk, ahol mindkét fél jócskán érintett. A férfi és a nő szexuális összhangja elengedhetetlen a boldogsághoz, ennek pedig az alapja a normális magömlés, mind minőségben, mind mennyiségben. A helyzet az, hogy a férfiak nagy hányada rendelkezik valamilyen, ezt a területet érintő problémával. Vagy a túlságosan korán beinduló folyamatok nehezítik meg az életüket, vagy a nem ideális minőség generál blokkokat. De mit lehet ezzel vagy ezek ellen tenni?
Az első lépés mindig a felismerés. A tiltakozás nem vezet sehova. Persze könnyebb a védekezés, egyszerűbb azt mondani, hogy ez nem gond, meg különben is csak néha fordul elő…. A megoldás ilyen hozzáállás mellett nem jöhet el, mint egy megmentő. Lényeges a beismerés először önmaga, aztán párja számára. Ha előbbit meglépi, de utóbbit halogatja, az akár a kapcsolatát is kockára teheti. Ha a hölgy nem tudja miért következik be mindig ugyanaz, akkor idővel elveszítheti a türelmét, és továbbállhat, akár azért, mert önmagát hibáztatja mindenért. Valójában azonban semmi értelme nincsen a mutogatásnak, hiszen ez egy testi folyamat, amire számtalan tényező hat.
A lelki fennakadások, a testi gócok egyaránt okozóivá válhatnak a magömléssel összefüggő problémáknak, azaz a miértek keresése prioritást élvez. Előfordulhat, hogy a stresszes munkahelyi körülmények végül testi bajok formájában jelennek meg, vagy az elfojtott érzelmek végül kitörnek - némileg más alakban. Fizikai megbetegedések is meghúzódhatnak a háttérben, ami miatt pláne nem jó taktika a várakozás.
Az irányított ejakuláció örömöt fakaszt!
A koncentráció meggyengülése is odáig vezethet, hogy a magömlés nem megfelelően megy végbe. A sort a végtelenségig lehetne folytatni, de sötétben tapogatózás helyett a legjobb, amit tehet, ha a góc mélyére ásva felfedezi az indikátorokat és valamilyen módon megszünteti azokat. Eközben pedig a tüneteket, vagyis a magömléssel kapcsolatos nehézségeket természetes készítmények közbenjárásával maradéktalanul orvosolhatja.
Cikkeinket rendszeresen felülvizsgáljuk, és szükség esetén frissítjük az új kutatási eredmények és szakmai ajánlások alapján. Az itt található információk tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot vagy a szakorvosi tanácsadást.